2015. jan. 29.

9. fejezet

Arminnal


- Miért jöttél velem? - kérdezte értetlenül halkan aztán leült a földre és a hátát a fának döntötte, ami pont ott állt. Előttünk egy kis patak volt.
- Öm.. - így hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak és még picit zavarban is voltam mert azért ez nem volt valami szép, hogy csak úgy el teleportáltam vele. Lassan leültem mellé és felhúztam a két lábam úgy néztem a tavat. - Szóval Nevra olyan durva volt veled és először is szeretnék bocsánatot kérni a nevében is. Másodszor pedig szeretnélek kicsit jobban megismerni. - pillantottam rá mire ő elvigyorodott - De ne értsd félre. Csak hirtelen jött, hogy Nevrának van egy testvére meg aztán alig tudok rólad valamit. - magyarázkodtam ő pedig csak bólintott egyet.
- Értem. Nevra nevében felesleges bocsánatot kérned. Egy ideje már veszekszünk egymással. Kedves tőled, hogy velem jöttél de nincs szükségem a sajnálatra. Persze ha szeretnél akkor beszélgethetünk. - reagált miközben ő is csak épp, hogy rám pillantott. Mind a ketten inkább a tavat szemléltük.
- Sajnálom... - mondtam halkan. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz testvérek. Velünk Miriával semmi gond nincs. Nem is szoktunk veszekedni. Na jó talán Ezarel miatt egy icipicit haragszom rá de nem tudok sokáig haragudni senkire sem. Kivéve ha valami nagyon durvát csinált. Végül halkan elnevettem magam. - Bocsi..tudom, hogy nem kell a sajnálat...De én már csak ilyen vagyok. - mosolyogtam rá és ő is halkan nevetett egyet. - Egyébként min vesztél össze az öcséddel? - kérdeztem rá kíváncsiságból.
- Igazából már nem is emlékszem rá. Már egész kiskorunkban is csak veszekedtünk meg verekedtünk. Sose volt igazán jó kapcsolatunk. Persze kell akkor mindig itt vagyunk egymásnak. - mosolygott rám de annyira komoly volt. Amikor edzettünk egyáltalán nem ilyen volt. Sokkal inkább ellenszenves és hülyülős.
- Olyan komoly vagy. - néztem rá nagy szemekkel - Persze ez nem baj. Csak furcsa ilyennek látni az edzés után. - folytattam halkan ő meg továbbra is csak mosolygott a mondandómon.
- Most négyszemközt vagyunk ilyenkor sokkal komolyabb vagyok. - magyarázta meg
- Értem. - bólintottam - Egyébként te az Árnyék gárdához tartozol? - kérdeztem rá.
- Igen. Most is egy küldetésről jöttem azért ilyen szakadt a ruhám. - fogta meg a pólója alját, ami valóban annyira szakadt volt, hogy a hasából is kilátszott egy kisebb rész...De annyi pont elég volt arra, hogy megállapítsam kocka hasa van. Talán egy picit tovább is néztem, mint kellett volna mivel kacér mosollyal feljebb húzta a pólóját így láthattam a kidolgozott hasát.
- Úgy látom tetszik a látvány. - vigyorgott én meg haloványan elpirulva kaptam félre a szemem.
- Ehehe..Bocs. - motyogtam miközben még mindig oldalra néztem.
- Ugyan így legalább kvittek vagyunk. - húzta le a pólóját a hasára.
- Miért is? - fordultam vissza felé.
- Nem emlékszel? Mikor megjelentem az edzésen és megijesztettelek én is megbámultalak kicsit. - villantott egy fél mosolyt.
- Ja...Tényleg. - helyeseltem aztán az emlék miatt megint csak elpirultam. - Na jó inkább váltsunk témát.
- Hm látom könnyen zavarba jössz. - nevetett rám én meg már erre is pirultan hajtottam le a fejemet így a hajam eltakarta az arcom. - Ez aranyos. - mosolygott mire felnéztem.
- Tényleg? - húztam fel a fél szemöldököm. Nem értem, hogy ez mitől lenne aranyos.
- Tényleg. - mondta komoly hangon miközben mosolygott - Miért nem hiszed el?
- Mert nem értem, hogy mitől lenne ez aranyos. - néztem  rá továbbra is felhúzott szemöldökkel.
- Te olyan lehetetlen vagy. - nevetett fel - Nem tudom megmondani, hogy miért aranyos csak egyszerűen az és kész. - vágta rá.
- Ja oké így már értem. - bólintottam. Szóval megmagyarázhatatlanul aranyos vagyok. Te jó ég ez annyira egoistán hangzott. Egy ideig csak néztünk előre. Én azon gondolkodtam, hogy vajon, hogy érti azt, hogy cuki vagyok? Nem szeretném félreérteni...Bár ha ezen gondolkodom lehet, hogy már sikerült. Ugyan már nem jelent ez semmit csak szimplán aranyosnak tartja ezt a szokásom. Úgy fél perc múlva meguntam ezt is ezért próbáltam valami másra gondolni de hirtelen beugrott Ezarel és Miria képe, amin éppen flörtölnek. Ettől persze már is elkomorodtam. Az egyik kezemmel elkezdtem a földből kitépkedni a füvet. Nem tudom miért csináltam ezt, talán egy rossz szokás de mindig füvet tépkedek ilyenkor. Vajon van köztük valami? Nem, nem hiszem. Vagy még is? Nem nagyon örülnék neki ha kiderülne, hogy összejöttek. Persze jó lenne, hogy az ikertestvérem talál magának valakit...De jó lenne ha nem Ezarelt találná....Mi van? Mostanában valami nagyon rosszul működik bennem. Komolyan olyan, mint ha féltékeny lennék Miriára. De hát nekem nem is tetszik Ezarel. Mik ezek az érzelmek?
- Hé Alexis... - fogta meg a vállam Armin mire feleszméltem és ránéztem - Jól vagy? - kérdezte kicsit aggódva
- Igen, persze. - bólintottam aztán észrevettem, hogy ökölbe szorítottam a kezem, rögtön engedtem a szorításon. Valami tényleg nem oké velem. Lehet, hogy megint elkéne menne ma jósnőhöz, vagy beszélnem kéne Keroval ő megért. Vagy talán el kéne mondanom Mirinek, hogy pár napja ilyen furcsa érzések keringenek bennem? Nem az nem lenne jó. Azt hinné, hogy féltékeny vagyok és ha esetleg tetszik neki Ezarel vagy ilyesmi rosszul érezné magát. Na igen nem vele fogok erről beszélni.
- Már megint elbambultál. - szólalt meg mellettem a fiú, aki már nem fogta a vállam..Furcsa észre sem vettem, hogy levette a kezét.
- Igen...Bocsi. Csak hirtelen sok minden eszembe jutott. - mosolyogtam rá és igyekeztem a teljes figyelmem neki szentelni.
- Semmi baj. Na és min jár az eszed? - fürkészett kíváncsian én pedig picit elpirultam.
- Ööö...Mindegy. Nem lényeges. - de nagyon is lényeges csak ezt nem vele szeretném megbeszélni.
- Hát jó. - hagyott békén a kérdéssel, ezután kínos csend következett, aminek egyáltalán nem örültem. Tulajdonképpen jó Arminnal beszélgetni meg jó fej is csak én vagyok ilyen béna, hogy elbambulok és nem figyelek rá. Persze, hogy így nem tudunk beszélgetni. Picit még csendben voltam aztán beugrott valami.
- A nevemen szólítottál. - mondtam halkan miközben csak előre néztem. Még is honnan tudja a nevemet? Én sose mondtam el neki. Nem létezik, hogy olyan messziről hallotta, hogy Nevra milyen néven szólít.
- Igen, és? - fordította felém a fejét így láthattam értetlen arckifejezését. - Hogy szólítsalak ha ne a neveden? - kérdezte felhúzott szemöldökkel...Oké kicsit rosszul fogalmaztam meg a dolgot. De akkor is még is kitől tudja a nevemet?
- Úgy értettem, hogy tudod a nevemet...Pedig én nem mondtam el. - néztem ezúttal már rá. Még mindig értetlenül nézett. Most nem érti a kérdést vagy játssza a hülyét? - Honnan tudod a nevem? - tettem fel a konkrét kérdést hát ha így már tud válaszolni.
- Ezt most komolyan kérdezed? - válaszolt a kérdésre kérdéssel.
- Már miért ne kérdezném komolyan? - tettem fel a következő kérdést és még a szemöldököm is felhúztam hozzá. Erre ő hangosan felnevetett. - Ezen mi olyan vicces? - kérdeztem picit hisztérikusan mert már felhúzta az agyam. Nem értek semmit ez már idegesít. Az előbb még ő volt a sík hülye de kezdem úgy érezni, hogy én vagyok az.
- Bocs. - nevetett még mindig - De vicces, hogy nem is tudod milyen híresek vagytok Miriával. - törölgette a könnyeit.
- Híresek? - néztem rá nagy szemekkel ő pedig elkomolyodott.
- Igen..Mindenki tudja a neveteket. Mindenről tudunk. - válaszolt. Eddig is tudtam, hogy nem lesz egyszerű úgy itt lenni, hogy tudják kik a szüleim..De sosem gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz lesz. Ezek szerint mindenki tud rólunk mindent. Azért ez nem túl jó. Mindig is szerettem volna híres lenni. Mondhatjuk úgy, hogy soha se volt túl sok barátom. De azt hiszem inkább maradnék átlagos. Kicsit ijesztő a tény, hogy itt szinte mindenki tudja a nevem.
- Az a minden mit takar? - tettem fel félénken a kérdést. Vajon azt is tudják, hogy hány éves vagyok? Vagy, hogy mikor jöttem ide? Hogy melyik gárdához tartozok? Lehet, hogy még a fejembe is belelátnak...Na jó az nem lenne túl jó. Főleg, hogy mostanában más sincs a fejemben, mint Ezarel. Bár nem is értem, hogy miért mikor semmit sem érzek a fiú iránt.
- Nyugi nem tudnak a gondolataidban olvasni. Szóval nem sok mindent csak azt, amit elmondanak nekik. Például, hogy ti vagytok a kiválasztottak, 17 évesek vagytok. A szüleitek nevét és korát, hogy melyik gárdába tartoztok meg ilyesmik. - válaszolt mosolyogva én meg kikerekedett szemekkel néztem rá. Most válaszolt a kérdéseimre pedig fel se tettem őket.
- Most én pont arra gondoltam, hogy tudnak-e olvasni a gondolataimban. - néztem Armint és eléggé kivoltam akadva. Honnan tudta ezt? Most akkor ő tud gondolatban olvasni?
- Tudom. Az előbb mikor elbambultál egy fiún járt az eszed. - mondta nevetve én meg eltátottam a számat. Na ne...Persze..Én ezt nem hiszem el. - Na mi van beletrafáltam? - kérdezte vigyorogva én meg lehajtottam a fejem ezzel is elrejtve a lángvörös arcomat. Te jó ég...ez nagyon ciki. Istenem ilyenkor miért nem tudok bekamuzni valamit vagy ilyesmi? Ha valaki kimondja az igazat már nem tudok hazudni. Olyan béna vagyok. Éreztem, hogy a vállamra teszi a kezét megint.
- Hé. Nem baj ha fiúkon jár az eszed. Ez tök normális. - mosolygott rám én pedig pont láttam mikor félszemmel rápillantottam. Ez még mindig rémesen ciki. Kár volt vele jönnöm. Na jó azért nem mert ezt az oldalát is megismertem. De akkor is neki nem kéne ilyeneket tudni. Egyébként is még én se tudom mi van velem. Már csak az hiányzik, hogy ő is összezavarjon.
- Nyugi én nem mondok senkinek semmit. De ha szeretnél akkor velem beszélhetsz erről. - sóhajtott de éreztem rajta, hogy komolyan gondolja. Kezdett visszatérni az eredeti arcszínem és így már rá mertem nézni.
- Oké...Köszi. - motyogtam - De ugye nem vagy gondolat olvasó? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért.

- Nem. - nevetett rám. Ezután még kicsit tárgyaltunk rólam is. Mármint nem sokáig csak annyit, hogy mit csinált mielőtt ide jöttem, hogy mikor tudtam meg és hasonlók. Már kicsit be is sötétedett mikor befejeztük a beszélgetést így felajánlotta, hogy elkísér a főparancsnokságra úgy is arra van dolga. Természetesen elfogadtam. Hamarosan már a szobámban voltam ahol Shadowal foglalkoztam majd a fáradtságtól lassan elaludtam.

7 megjegyzés:

  1. Elolvasva ^^
    Csodálkoztam,milyen kevés idő telt el ebben a fejezetben,de kárpótolta a tartalmas párbeszéd.És igen,most jutottam el oda,hogy teljes mértékben megkedveljem Alexis jellemét.Ahogyan mentek a fejezetek,egyre több hasonlóságot vettem észre.Armin pedig csontra emlékeztet valakire(lehet az előző könyvből ahogy olvastam,még nem tudom xd) o.o.
    Összességében megint élveztem,a folytatást tűkön ülve várom,ugyanis ez egy nem mindennapi történet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Nagyon örülök, hogy megkedvelted Alexist elvégre sokkal jobb úgy olvasni egy blogot ha szeretjük a főszereplőt. :D Mármint milyen hasonlóságot?
      Hát nem tudom, hogy kire emlékeztethet csak jött, hogy ilyen legyen a jelleme. ^-^ Örülök, hogy tetszett. :3 Amint tudom hozom a 10. fejezetet. Valószínűleg még a héten megérkezik. :)
      Ismét köszönöm a véleményt. ^w^

      Törlés
    2. Nem is tudom,csak ahogyan olvastam és furcsa szokásom,hogy vizuálisan elképzelem az egészet,mint egy filmet.És még mielőtt a következő párbeszédet olvastam már előre járt az agyam hogy mi lesz,és majdnem úgy is történt o.o
      Közben rájöttem kire hasonlít nagyon Armin :D

      Törlés
    3. Ez nem furcsa szokás. Akinek van egy kis képzelőereje általában elképzeli a dolgokat. :D Úgy tűnik akkor ez a rész elég kiszámítható lett. Bár nem baj az.
      Na és kire hasonlít Armin? :)

      Törlés
  2. Az sosem :)
    Hex Hall-Demonglass könyvsorozat-Archer Cross,csak annyi különbséggel,hogy Armin nem boszorkány ."DD

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés