5. fejezet

Véletlenek tényleg nincsenek

Miriával edzettem egy kicsit még tegnap. Megtanított arra, hogy hogyan kell eltűnni aztán felajánlotta, hogy holnap a barátnőjével meg vele elmehetek vásárolni, természetesen belementem. A vásárlásról annyit, hogy sikeresen szereztünk nekem valami más ruhát is a gép által adotton kívül. Miria barátnőjével igazából nem volt semmi bajom egész szimpatikus. A vásárlás után Kerohoz mentünk és míg kerestük beszélgettünk egy kicsit kiderült, hogy nem csak a vezetéknevünk közös ha nem a társunk fajtája is. Neki is Corkoja van csak az övének Drago a neve. Megjelent előttünk Kero és bevezetett a kristályterembe. Azt mondta, hogy ott minden kérdésünkre választ kapunk. A kristályteremben ott volt minden fiú és Miiko is. Kíváncsian vártam, hogy miről lehet szó.

-    - Na, jó valaki kezdjen regélni mielőtt, megunom az egészet és véletlen a berendezés bánja ezt meg. –jelentette ki morcosan a mellettem álló lány mivel már egy ideje megérkeztünk se még senki se kezdett el beszélni. 

-    - 16 évvel ezelőtt volt a templomosokkal egy háború. Azt a csatát két emberünknek köszönhetjük, hogy megnyertük. Feláldozták az életüket, hogy megnyerjük a csatát. Ők voltak a Wright házaspár Adam és Felicia Wright. – ennél a résznél Miria elsápadt én pedig figyelmesen hallgattam mit akar kihozni ebből Miiko. Azért ha ez így kezdődik nem túl jó... – Nekik volt két lányuk, akiket azért, hogy megóvjanak a háborútól az emberek világába vitték őket. A két lány egy ikerpár volt hatalmas erővel, akiknek születését egy legenda jósolta meg. - fejezte be aztán elmondta a jóslatot.

"Hogy ha eljő az idő megszületnek ők, kik képviselik az egyensúlyt.

Amikor fény és sötétség össze fog, a világ megmenekül."

Tessék? Mi van? Most akkor azt akarják mondani, hogy nekem van egy testvérem? Nem az nem lehet..De hát sose mondott nekem erről senki semmit. Néma csend lett. Én csak álltam ott lefagyva és igazából hirtelen azt sem tudtam, hogy ennek örülnöm kéne vagy sem. Persze jó ha van egy testvére az embernek de ez így túl hirtelen jött..

- Nekem nem mondott semmit erről a jóslatról a mamám. - szólaltam meg, hogy legalább ne legyen csend és amúgy is magyarázatokat akarok. Ezt úgy őszintén miért kellett eddig titkolni? Akkor most Miria az ikertestvérem? Vagy ez, hogy van? Miriára néztem, aki éppen leült és az arcáról tisztán letudtam olvasni, hogy ő is úgy fogja fel körülbelül a dolgokat, mint én...Nekem ez már sok. Meghaltak a szüleim erre most kiderül, hogy van egy eltitkolt ikertestvérem, aki eddig nem lehetett velem és még csak a mamám sem mesélt róla. Pedig ő mindig mindent elmondott soha se titkolt semmit. Lehet, hogy több titkot őriz, mint bárki más. Már azt sem tudom mit higgyek. 

- Miria? – kérdezte aggódva Nevra.

-    - Nekem ez sok. – jelentette ki – Azt akarjátok mondani, hogy mi tényleg ikrek vagyunk ráadásul, akiket eddig szüleimnek hittem, nem is azok, hanem ki tudja kicsodák, az igazi szüleim pedig halottak. Ráadásul ez a jóslat… Egyáltalán melyikünk a fény és melyikünk a sötétség? – tette  fel flegmán a kérdést. Na erre én is kíváncsi lennék...Szegény lány neki ez azért még is csak rosszabb. Végül is ha így vesszük a dolgokat akkor ő nem is ismeri az igazi szüleit. Hát ez így nem túl jó. 

-     - Azt még nem tudjuk. Ahhoz, hogy meg tudjuk, fel kell élesztenetek az erőtöket. – mondta Kero.

-    - Na és azt hogy? – kérdezte beletörődötten Miria. Hát ez egyre jobb és jobb. Csak, hogy összegezzük ismeretlen erők keringenek bennünk, emellett ikertestvérek vagyunk, a szüleink halottak, nem tudjuk miért választottak minket szét...Sőt semmit se tudunk. Ez így nagyon jó. Tényleg...Most legszívesebben haza mennék de azt most nem tehetem.

-     - Az öreg boszorkány majd segít. Ő ért csak ehhez. – mondta Miiko, mire Miria felnyögött.

- Nah, már csak a vénasszony hiányzott nekem. – sóhajtotta, majd felállt. – Nekem ennyi elég volt. – mondtam majd Dragoval együtt elvonult. Én meg csak álltam ott és nem tudtam, hogy mit csináljak. Végül a fiúkra néztem.

- Miért szakítottak el minket egymástól? - tettem fel az első kérdést, ami habozás nélkül eszembe jutott. 

- Nem tudjuk. Majd Miiko elmondja. - válaszolt Ezarel. Tényleg, Miikor már el is tűnt. Én pedig felnyögtem.

- Ti mióta tudjátok? - kérdeztem rá halkan

- Még mielőtt megérkeztetek mindent elmondott. - reagált ezúttal Nevra én meg felsóhajtottam.

- Hát ez remek. - mondtam, majd én is kimentem és Miria keresésére indultam. Ha már egyszer tényleg ő az ikrem szeretnék róla többet tudni, hogy ő eddig, hogy élt...Milyen volt neki. Először Miria szobájához mentem ahol bekopogtam, majd benyitottam.

- Bejöhetek? - kérdeztem kicsit félénken mert nem tudtam, hogy hogyan viszonyul hozzám ezután...Azt mondta bemehetek ezért gyorsan beljebb léptem és becsuktam magam mögött az ajtót. Ezután odamentem hozzá és leültem mellé, pár percig csendben voltunk végül úgy döntöttem felteszem a kérdést, amit akartam.

- Te tényleg nem tudtál apáékról? - kérdeztem rá.

- Nem. Azok, akiket eddig a szüleimnek hittem sosem mondtak semmit Eldaryáról.  Amikor meg ide kerültem akkor sem mondtak semmit még az ágakról se tudtam semmit. Teljesen úgy éltem, mint egy normális lány. 

- Mesélj magadról. Milyen életed volt mielőtt idejöttél? - tettem fel azt a kérdést, ami ténylegesen érdekelt...Gondolom nevelőszülöknél nem a legjobb felnőni.

- Hát kiskoromtól kezdve a nevelő szüleim nem törődtek velem, csak a nagymamám, aki meghalt kilencéves koromban. Barátaim nem voltak, mivel eléggé gazdagok voltak a nevelő szüleim és ezért gazdag elkényeztetett fruskának tartottak. Mielőtt összeroppantam volna találkoztam egy furcsa emberrel, aki azt mondta, hogy az örültek a legboldogabbak a Földön. Ezen elgondolkozva később elkezdtem megjátszani, magam. Ennek köszönhetően később, amikor 16 évesen új gimibe kerültem találtam magamnak barátokat és szerelmet. – mosolyodott el. – De ez egy viszonzatlan szerelem volt. Később feltűnt egy külön lány, aki ennek a fiúnak az exe volt. Elmondta nekem, hogy csak azért jött vissza, hogy újra tönkre tegye. Amikor pedig figyelmeztettem a fiút az lett a vége, hogy nem hitt nekem. Amikor a barátaimhoz fordultam, ellenem fordította őket az a kígyó. Aztán pedig összevesztem a fiúval és a végén életemben másodjára sírtam. A végén az egyik barátom, aki még hitt nekem vigasztalt meg. Utána pedig, hogy kiszellőztessem a fejem hosszabb útvonalon mentem haza egy erdőn keresztül. Végül pedig eltévedtem az erdőbe és egy boszorkánykörön keresztül ide kerültem. Ennek már egy éve. Szépen beilleszkedtem és éltem tovább az életem. – mondta. Én végig figyelmesen hallgattam. Úgy tűnik nem volt valami kellemes élete bár, hogy őszinte legyek a szerelemben nekem sem volt túl nagy szerencsém.

- Hű..Hát ez nem semmi...Rossz lehetett neked. Én mondhatni meg voltam a mamámmal meg a pár barátommal. A szerelemmel kapcsolatban elég sokszor voltam szerelmes bár ez nem meglepő mert könnyen leszek szerelmes. Egy ideig senki se viszonozta de aztán volt egy, aki igen. Kevinnek hívták de nem tartott sokáig mert végül megcsalt. Két hónapig tartott...Jó volt, szép volt, de végül nem lett belőle semmi komoly. Az eléggé tudott fájni. Azóta nem szerettem bele senkibe. Nem is nagyon szeretnék. Félek, hogy megint csalódnom kell. Bár mostanában sok mindentől félek és a nyomás is nagy rajtam a szüleink miatt. Tudod ők hősök voltak én meg elég kis esetlen, szerencsétlen lány vagyok. Általában a legtöbb dolgot elbaltázom ezért félek, hogy szégyent hozok rájuk. Erről a helyről még 16 éves koromban mesélt a mamám, aki szépen beavatott mindenbe, hogy itt ne a nulláról induljak de így se érzem magamat elég jónak és késznek ehhez a helyhez. - meséltem én is kicsit magamról. Még soha senkinek nem mondtam el ezeket. De vala, hogy benne megbíztam. Bár csak ma ismertem meg de már is olyan, mint ha évek óta ismernénk egymást. Még egy ideig beszélgettünk aztán benyitott hozzánk Kero, hogy indulnunk kéne a jósnőhöz. Na ettől én már alapból be voltam parázva. A mamám mindig azt mondta, hogy itt a jóslás úgy működik, hogy akár kéred, akár nem mindent a képedbe vágnak. Nevra és Ezarel elkísértek minket de a jósnőhöz már ketten kellett bemennünk. Még mielőtt bementem volna ránéztem Miriára.

- Biztos beakarunk mi ide menni? - kérdeztem. Miri elmesélte még a szobájában, hogy ő már járt itt és nem ez votl a legkellemesebb élménye.

- Hidd el ha tehetném elfutnék. De a fiúk megállítanának. - nyögte fájdalmasan. Hát ettől csak még jobban félek.

- Szóval innen már nincs visszaút. - nyeltem egy nagyot aztán bementünk az öreg nőhöz, aki elég érdekesen bámult minket. Csodálom, hogy nem estek ki a szemei. Így, ilyen alaposan még soha senki se mért végig. Fogalmam sincs, hogy mire számítsak.

A szett, amit Alexisnek vettek