I. évad lezárva

Sziasztok! Hát tegnap este sikeresen megírtam a 10. fejezetet, amellyel lezártam az I. évadot. Most egy hosszabb szünet következik, aztán érkezik a II. évad is. A szünet max. 2-3 hét lesz kivéve ha közbejön valami. 

Köszönöm, hogy az I. évadban velem tartottatok, hogy hűségesen olvastátok a fejezeteket és köszönöm a visszajelzéseket. :) Remélem, hogy a II. évadban is követni fogjátok a történetet, illetve kommenteltek az érkező fejezetekhez. ^w^ 

Az évadzáró rész örömére a 2000 kattintás is meg lett, amit szintén nagyon köszönök. :) Hihetetlenek vagytok nagyon gyorsan nőt meg a kattintások száma. 

Köszönöm, hogy olvassátok a blogomat! :)

10. fejezet

Váratlan meglepetés

Reggel amint sikeresen rendbeszedtem magam elindultam az edzés helyszínére, most a gyakorló teremben leszünk. Útközben összefutottam Miriával is, akinek köszöntem és picit beszéltünk aztán megjelent Livia, aki Miria legjobb barátnője.

- Sziasztok. - köszönt miközben ő is csatlakozott hozzánk. Ha jól tudom az Obsidienne gárda tagja.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá aztán csak hallgattam ahogyan ők beszélgetnek. Nem igazán figyeltem arra, hogy mit mondanak. Inkább azon gondolkodtam, hogy meddig tart még ez a gárdás kiképzés. Már rengeteg dolgot tudunk így is. Most, hogy így belegondolok már legalább három hónapja Eldaryaban vagyok. Olyan régen láttam a mamámat. Valamikor őt is meg kéne látogatnom. Mikor mehetek haza innen? Nem mint ha rossz lenne itt csak hát hiányzik a másik világ. Nem is a világ, ha nem inkább a mamám. Kicsit rossz úgy itt lenni, hogy nem tudom, hogy mi van vele. Meg kéne kérdeznem valakit, hogy egy pár órára nem látogathatnék-e haza vagy valami ilyesmi. Ha jól tudom akkor van egy szoba ahol vissza lehet teleportálni. Erről mindenképpen megkérdezem, majd Kerot.
- Amúgy az ikred mindig ilyen szótlan? - kérdezte Livia én pedig már éppen vettem a levegőt, hogy válaszoljak de Miria megelőzött. Nem is vagyok szótlan. Na jó néha talán keveset beszélek de ez csak azért van mert sokat gondolkodom, vagy néha nem tudok mit mondani. Most is ők beszélgetnek és nem értem, hogy miért kéne nekem is hozzászólnom mikor a beszélgetésük felét még csak nem is értem. Emellett nekem most sokkal fontosabb a mamám jólléte, mint az, hogy ők éppen miről beszélgetnek. Ez talán kicsit bunkón hangzik de így van.
- Fogd vissza magad! - sóhajtott - Mi bajod van azzal ha szótlan? - támadta le Miria én pedig lehajtottam a fejem úgy mosolyodtam el. Kedves tőle, hogy így kiáll értem. Tulajdonképpen most lehet 3-4 hete, hogy ismerjük egymást de nagyon jó lett a kapcsolatunk.
- Semmi, csak nem ezt szoktam meg tőled. - rántotta meg a vállát. Tény, hogy Miria sokkal többet beszél, mint én...Na meg sokkal durvább is. Persze vannak köztünk hasonlóságot, nem feltétlen csak a hajszínünk.
- Attól, hogy ikrek vagyunk nem jelenti azt, hogy ugyanúgy kell viselkednünk. - sóhajtott ismét egyet. Igaza van. Amúgy is unalmas lenne ha teljesen egyformák lennénk. Talán még megkülönböztetni se tudnának.
- Tudom, de akkor is! Tökre úgy néz ki, mint te de még is annyira más. - erősködött tovább a vörös hajú. Nem értem, hogy miért kellene az ikreknek mindenben annyira görcsösen hasonlítaniuk. Kicsit kezd már idegesíteni ez a lány.
- Tudod, néha kételkedek abban, hogy melyikünk a szőke. - nézett elgondolkodva a lányra, akinek látszólag nem igazán tetszett a beszólás ugyan is durcás arcot vágott.
- Ez nem volt szép tőled. - jelentette ki sértődötten.
- Tudom, de így szeretsz. - vigyorgott rá Miria mire lassan a lány is mosollyal válaszolt.
- Igen, ezzel a fene nagy egóddal együtt szeretlek. - bólintott. Örülök, hogy végre nem én vagyok a téma. Sosem szerettem a középpontban lenni, azt meg pláne nem szerettem amikor belém kötöttek.
- Na most, hogy szeretés van ideje indulnunk! - jelentette be a testvérem és már fel is állt.
- Jól van de aztán rendesen edzetek ám! - kacsintott a vörös miközben felállt - Na, én léptem. Bye - bye. - intett, majd elvonult.
- Azt hiszem nekünk is ideje mennünk. - nézett rám a testvérem én meg bólintottam és felálltam. Vajon ma mit csinálunk az edzésen? Azt hiszem most is valami olyasmit tanulunk amivel el lehet vonni az ellenség figyelmét. Lassan beértünk a gyakorló terembe ahol egy árva lélek sem volt. De Nevra azt mondta, hogy a mai edzéshez fedett helyre van szükség. Már biztosan van 10 óra szóval tuti, hogy nem jöttünk korán. Nem is késtünk el. Hol van Nevra?
Pont ebben a pillanatban jelentek meg a semmiből az Evans testvérek. Kivételesen nem veszekedtek és nem is vibrált közöttük a levegő. Ez kifejezetten furcsa volt. De azért örültem neki, hogy megférnek egymás mellett.
- Épp titeket kerestünk. A mai edzés elmarad. - jelentette be Nevra. Elmarad? Egy nagyon picit kiakadtam ezen mert folyton azt hajtogatják, hogy mennyire fontosak az edzések meg, hogy örülhetünk, hogy béke időben kell elvégeznünk a kiképzést stb. Erre meg elmarad...Nekem ez furcsa.
- Az elmúlt időben igen keményen gyakoroltatok, kicsi pihenés se árt. Lazítsatok kicsit. - mondta Armin. Remek akkor legalább megtudom kérdezni Kerot, hogy lehetséges lenne-e, hogy hazamehessek 1-2 napra a mamámhoz.
- Alexis kicsit elrabolom Miriát. - pillantott rám Nevra aztán minden figyelmét az ikertestvéremnek szentelte. Tulajdonképpen annyi történt, hogy a fekete hajú a derekánál fogva magához rántotta Miriát aztán már el is teleportáltak.
- Hm Nevra aztán nem szarozik. - motyogta Armin aztán felnevetett. Igaz, hogy halkan mondta de én még is meghallottam és ránéztem.
- Ezt, hogy érted? - fordultam felé.
- Nevra sétálni akart Miriával és úgy tűnik fog is. - mosolygát rám én meg biccentettem. Így már tiszta. Remélem, hogy majd minket is megtanít Nevra teleportálni. - Ha már itt tartunk neked nincs kedved sétálni velem egyet? - kérdezett rá én meg megvontam a vállam. Végül is kicsit sétálhatunk. Lehet, hogy ő is tud választ adni a kérdésemre.
- Felőlem mehetünk. - mosolyogtam rá aztán már el is indultunk. Tulajdonképpen csak a főparancsnokság udvarában sétáltunk bár Kero már elmondta nekünk nem igazán mehetünk a falakon kívülre mivel mi vagyunk a kiválasztottak és ezzel azzal jár, hogy mindenki megakar minket magának szerezni, mert mi nagyon erősek vagyunk...Legalább is leszünk ha felébred az erőnk. Már vagy 10 perce szótlanul sétáltunk. Ez megint miattam van. Túl sokszor elbambulok ha gondolkodom.
- Ömm bocsi, hogy megint csak bambulok de gondolkodom és ez ezzel jár általában ha nem szól hozzám senki. - néztem rá bocsánatkérően. Persze ő csak megrázta a fejét.
- Semmi baj. Most én is gondolkodtam. - mosolygott rám kedvesen. - Egyébként lehet egy kérdésem? - nézett a szemembe.
- Ezen kívül? - nevettem rá ő meg mosolyogva bólintott. Most komolynak kellett volna lennem de most na ezt mindig elsütöm. Mivel látta, hogy most már valamivel komolyabb fejet vágok feltette a kérdést:
- Neked tetszik egy fiú? - kérdezte én meg rögtön elpirultam és már mondtam volna, hogy nem de ő rögtön folytatta - Bennem megbízhatsz és csak segíteni akarok neked mert Nevra mesélte, hogy sokszor elbambulsz és nem koncentrálsz rendesen az edzéseken na meg én is észrevettem tegnap, hogy valami nincs rendben veled. Nem mondanék senkinek se semmit, sőt ha kell akkor falazok neked bármikor de nem lenne jó ha ebben az időszakban ennyi minden nehezedne rád. Így is be kell fejeznetek 2-3 hónap alatt a kiképzést, aztán már azon kell dolgoznotok, hogy felébresszétek a erőtöket, hogy megismerjétek azt. Emellett bármikor kitörhet ez háború. Gondolom nagy rajtatok a nyomás. De ha nem tudsz rendesen koncentrálni össze fogsz roppani a rád nehezedő dolgok súlya alatt.- közölte annyira komolyan, amilyennek még sose láttam. Éreztem, hogy minden egyes szót, amit kimond úgy is gondol, hogy ez nem csak egy vicc ez a valóság, a keserű igazság. A legrosszabb az, hogy tudtam ha így folytatom a végén tényleg összeroppanok. Ez nem egy tündérmese ahol mesés képességeket kapok. Nem. Ez itt a kemény valóság ahol a tudásért és az erőért meg kell harcolni. Bármikor kitörhet egy háború, elrabolhatnak bármi megtörténhet. Szörnyű rájönni, hogy ez valóban nem olyan jó, mint amilyennek látszik. Ideje lenne rendesen koncentrálnom mert ennek tétje van még pedig Eldarya, a kristály, amit már így is megrongáltak de ha ellopják vagy megsemmisítik. Miért ilyen nehéz ez az egész? Jön egy háború és több ezer ember életét veszti. Ha nincs az a hülye támadás a szüleim se halnak meg. Miért vannak olyan emberek, akik a kristályt akarják, sőt a hatalmat, az egész világot..Miért? Nem értem. Semmi szükség rájuk. Csak mindent elrontanak.Az arckifejezésem talán kicsit megváltozhatott vagy valami ilyesmi mert Armin már megint aggódva nézett rám. Kicsit akadozva sóhajtottam egyet.
- Bocs. - nyögtem ki aztán lehajtottam a fejem. Ez az egész egyáltalán nem olyan, mint amilyennek még pár hónapja elképzeltem...Amikor a mamám mesélt erről a helyről olyan varázslatosnak tűnt. Mint ha csak egy tündérmese lett volna. De nem. Egyáltalán nem.
- Nem bízol bennem igaz? - tette fel a kérdést hirtelen de az arca olyan érzéstelen volt. Csak a hangjából éreztem, hogy nem esik neki ez jól. Természetesen rögtön megráztam a fejem.
- Nem erről van szó. Csak megint annyi minden kavarog a fejemben. Teljesen igazad van mindenben. - mondtam halkan. Jó érzés volt kimondani. Akármi bajom van mindig magamban tartom, sosem beszélek az érzéseimről pedig itt lenne az ideje mert nem fojthatok mindent magamba. - Fáj, hogy igazad van. Rossz, hogy semmi sem olyan amilyennek elképzeltem, hogy soha sem lehet olyan. Ez a hely nem a mesék világa. Pff...Egyáltalán nem. Hülye vagyok igaz? Amíg csak hallottam erről a helyről azt hittem, hogy mennyire jó lehet itt, hogy itt minden milyen jó lehet. Azt gondoltam, hogy egy varázslatos hely..Valahogy nehéz volt elképzelni, hogy a szüleim itt haltak meg. Mikor idejöttem minden olyan békés volt...Azt hittem, hogy itt nem kell félnem semmitől, hogy nem lesz semmi baj, hogy könnyű lesz..Naiv vagyok. Nagyon naiv. A látszat néha csal. Míg én abban a tudatban éltem, hogy itt minden jó lesz a háttérben a helyzet csak egyre rosszabb lett. - mondtam halkan és szavaimból érezni lehetett a szomorúságot és a dühöt...e két érzelem váltakozott bennem. Csalódott vagyok már nem tudom, hogy mit kéne képzelnem. - Mióta itt vagyok annyi dolog derült ki rólam. Soha se tudtam, hogy van egy ikertestvérem erre a semmiből előkerül. Aztán jön, hogy mi vagyunk a kiválasztottak, hogy a háborúkra fel kell készülnünk. Nem is tudom, hogy mennyi titok rejtőzhet még a háttérben. Mik fognak még kiderülni? Már ez is túl sok...Tegnap rájöttem, hogy itt mindennek tétje van. Egyszerűen már kezd túl nagy lenni a nyomás. - a végénél már megremegett a hangom..Igen a sírás küszöbén álltam. De nem sírhatok. Erősnek kell lennem. Megint érzem ahogyan valami fojtogat...A mellkasomra akkora súly nehezedik. Mint ha már is elkezdtem volna összeroppanni a nyomástól. Nem akarom ezt. Legyen ez csak egy álom. Csípjen meg valaki és ébredjek fel. Csak legyek otthon feküdjek az ágyamban és az anyukám keltsen fel, hogy ne késsek el a suliból. Aztán mikor kimegyek a reggeliért találkozzak apával, aki éppen készül a munkába. Majd a reggeli után irány az iskola és ott várjanak a barátaim. Miért nem csak egy álom ez? Azt hiszem most fogtam csak fel igazán, hogy miről van szó. Nekem ez a sorsom...De sokkal jobb lenne elmenekülni előle. Félek mindentől...Ezek az érzések lassan felemésztenek.
Végig a földet néztem. Nem mertem felnézni Arminra mert féltem, hogy meglátja, hogy könnyezem. Láttam, hogy közelebb lép hozzám, majd éreztem, hogy átölel és óvatosan simogatja a hátam.
- Nyugodj meg. - suttogta halkan. A tettei hatására sikerült egy kicsivel visszavennem a sírásból. Igyekeztem a semmire gondolni. Jó érzés volt, hogy átölel, hogy itt van velem. Szeretem ha megölelnek és most szükségem is volt egy ölelésre. A tudatra, hogy valaki itt van és próbál megnyugtatni engem. Én is átöleltem őt és vettem egy nagy levegőt, amit aztán kifújtam. Ezzel próbáltam helyreállítani a légzésem. Próbáltam akkorát nyelni, hogy az a fojtogató érzés is lemenjen a torkomon. De ez egy ideig nem sikerült aztán lassan megnyugodtam. Eltelhetett egy két perc. Armin végig bátorító szavakat suttogott nekem és próbálta megmutatni a dolgok jó oldalát. Vagy százszor elmondta, hogy bármi van rá számíthatok és nyugodtan beszélhetek vele bármiről mert nem jó ha magamba tartom. Jó volt tudni, hogy legalább ő velem van. Körülbelül 15 perccel később már csak álltunk egymás előtt.
- Jobban vagy? - kérdezte halkan a fiú én pedig erőt véve magamon felnéztem rá és aprót bólintottam. Nem csinálhatom ezt. Meg kell, hogy nyugodjak. Nem lesz semmi baj. Miria, a fiúk itt vannak velem és végig segíteni fognak.
- Válaszolva a kérdésedre bízom benned. - mondtam komolyan és végül csak sikerült rámosolyognom. Igaz, hogy halovány mosoly volt. De az is több, mint a semmi.
- Ennek örülök. - mosolyodott el ő is. Kicsit még beszélgettünk végül ismét csak előkerült a kérdés.
- Akkor elárulod, hogy ki a szerencsés fiú? - kérdezett rá óvatosan és halkan Armin. Magamban már megadtam a választ a kérdésre de kimondani már féltem. Tudtam, hogy bízhatok benne csak még magam sem tudom, hogy mit érzek pontosan. Végül még is csak úgy voltam vele, hogy elmondom neki. Végül is itt volt velem, megnyugtatott viszonylag rövid idő alatt és még boldoggá is tett ezután. Azt hiszem, hogy most őt is megkedveltem.
- El. - bólintottam egyet. Hát nem tudom, hogy mennyire szerencsés a kék hajú de az biztos, hogy én elég szerencsétlen vagyok. Armin kíváncsian nézett rám én pedig félrepillantottam...nem akartam még se elmondani nem is tudom nekem ez kicsit kínos. Legalább is nem fiúkkal szoktam ezeket megbeszélni..Sőt senkivel se szoktam megbeszélni de ha már valakinek elmondanám akkor az illető biztosan nő nemű lenne. Na mindegy Armin megbízható fiú.
- Ezarel. - nyögtem ki halkan és figyeltem, hogy mit reagál rá. Úgy tűnt, hogy egyáltalán nem akar belekötni sőt semmi rossz indulat nem volt benne csak bólintott egyet.
- Nála lehet, hogy van esélyed. - mosolygott rám kedvesen. Akkor ezt vegyem úgy, hogy másnál nem lenne? Istenem komolyan kicsit nézhetném pozitívabban is a dolgokat. Meglátszik, hogy nőből vagyok. Pff...Na mindegy.
- Köszi. De nem kell szépíteni mi két külön világ vagyunk. - közöltem a fiúval mire ő határozottan megrázta a fejét.
- Ugyan már. Én ismerem Ezarelt közelebbről mert már régebb óta itt vagyok, mint te. Ő is olyan, mint te na jó talán nincsenek kirohanásai de nem különböztök sokban. - mosolygott rám és ezzel az én arcomra is mosolyt csalt. Nem akartam belekötni abba, amit mondd. Lehet, hogy igaza van. Beszélgettünk Ezarelről arról, hogy mit kéne tennem. Tulajdonképpen azt a tanácsot kaptam, hogy töltsek vele minél több időt és ha nem is nagy de legalább apró jelzésekkel tudassam vele, hogy mi a helyzet és ha ő is hasonlóan érez lépni fog. Ez szerintem még be is jöhet. Már a főparancsnokság felé tartottunk mikor Ezarel szembe jött velünk. Erre Armin a kék hajúra nézett.
- Hé Ezarel nekem most dolgom van de Alexist bekísérnéd a szobájába? - kérdezte sietősen a fiú holott semmi dolga sincs ha jól tudom. Kicsit elpirultam mikor ezeket mondta. Azért csinálja, hogy kettesben lehessünk de aranyos.
- Oké. - állt meg előttem Ezarel Armin pedig megköszönte aztán mikor az előttem álló nem figyelt küldött felém egy cinkos mosolyt és eltűnt. Én felnéztem az égre még olyan világos volt nem akartam bemenni. - Akkor megyünk? - kérdezte a fiú
- Hát én még maradnék de mehetünk. - bólintottam.
- Felőlem sétálhatunk is. - mosolygott rám én pedig biccentettem egyet. Erre elindultunk az úton, igazából nem beszélgettünk sokat inkább csak néztük a tájat miközben lépkedtünk egymás mellett.
- Egyébként gondoltál már arra, hogy milyen különleges képességet szeretnél? - kérdezett rá hirtelen - Én például mindig szerettem volna láthatatlanná válni de sajnos eddig még nem jött össze. - húzta félre a száját én meg elmosolyodtam.
- De az Árnyék gárdások láthatatlanná tudnak válni. - öltöttem ki a nyelvem. - Amúgy egyszer majd megtanítalak rá, hogy hogyan kell. - kacsintottam ő meg elmosolyodott. De aranyosan mosolyog..
- Nos te milyen képességet akarsz? - ismételte meg a kérdést mivel nem válaszoltam rá
- Hát én mindig is repülni szerettem volna azt hiszem. - válaszoltam kis gondolkodás után.
- Az is egy jó képesség. - bólintott elismerően. Ezután már nem igen beszéltünk sőt alig 5 perc múlva Ezarel közölte, hogy neki dolga van ezért elkísért a szobámba ő meg elment. Igazából én elvoltam mert Shadowal játszottam. Körülbelül fél óra múlva kopogott valaki az ajtómnál. Én kimentem erre Armint láttam magam előtt.
- Szia. Mutatnom kell neked valamit. - mondta komoly hangon. Én el nem tudtam képzelni, hogy miről lehet szó ezért mentem vele. Útközben azért megköszöntem neki, hogy átpasszolt Ezarelnek. Kedves volt tőle. Mondta, hogy ez semmiség és bármikor megteszi ha kell. Lassan elértünk egy ajtóhoz, ami a nagy terembe vezet. Armin gyorsan mögém lépett eltakarta a szemem és ha jól éreztem teleportált. De igazából nem tudom mert nem láttam semmit. Miért takarta el a szemem? Már vettem volna a levegőt, hogy rászóljak mikor:
- Boldog szülinapot Wright ikrek! - mondta sok-sok ember Armin pedig elvette a kezét a szememről. A nagyterem szépen fel volt díszítve. Jó sok ember volt ott de a többséget ismertem. Csak egy valakit nem láttam..Ezarelt. Nagyon meglepett ez a kis meglepetés..Khm hát "kis" meglepetés. Nem nagyon tudtam mit mondani de Miria beszélt helyettem is. Behoztak egy nagy tortát és közölték, hogy fújjok el a gyertyákat na meg kívánjuk. A jól bevállt számolós módszerrel sikerült egyszerre elfújnunk az összes gyertyát. Kívántam is valamit, amit nagyon szeretnék. Hát meglátjuk, hogy valóra válik-e. Láttam, hogy Nevra odamegy Miriához és ad neki ajándékba egy nyakláncot. Látszólag jól el voltak éppen kezdtem volna társaságot keresni mivel tök egyedül voltam de ekkor megjelent Ezarel.
- Bocs, hogy késtem. De muszáj volt tökéletesre csinálnom. - mosolygott rám a fiú én meg nem értettem, hogy miről magyaráz éppen. - Hát boldog szülinapot. - mondta aztán felemelte a kezem és ráhúzott egy gyűrűt, amiben egy kék színű kő volt. Nagyon szép volt.
- Köszönöm. - néztem rá vidáman. Azt hittem, hogy nem is jön ide. Kicsit közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott.
- Gyere ki velem egy kicsit az udvarra. - mondta én meg bólintottam egyet. Megfogta a kezem és együtt kimentünk. Nem tudtam, hogy mit akarhat. Csak azt tudtam, hogy én mit akarok, vele lenni. Valahol a bejárattól 10-15 méterre álltunk meg.
- Szóval ez nem egy sima gyűrű. Azt mondtad, hogy repülni szeretnél... - na itt már kezdtem előre örülni már értem, hogy miért kérdezősködött - és ebbe a kőbe olyan anyagokat tettem, amik segítenek neked ebben. Ha koncentrálsz tudsz repülni. Megpróbálod? - kérdezte mosolyogva én meg először még gyorsan átöleltem őt. Nagyon örültem. Tudta, hogy mit akarok és még ilyen rövid idő alatt is megszerezte nekem, sőt ő maga csinálta meg.
- Köszönöm. Nagyon aranyos vagy. - mondtam miközben magamhoz szorítottam és éreztem, hogy ő is átölel.
- Nos akkor próbáld meg nyugodtan. Foglak szóval nem szállsz el, majd. - kuncogott aztán megfogta a kezemet. Lehunytam a szemem és elkezdtem koncentrálni. Lassan megemelkedtem. Te jó ég ez tényleg sikerült. Körülbelül fél méterrel emelkedtem feljebb. Tovább nem mertem menni hát ha baj lesz. Kicsit sétáltam a levegőben aztán leszálltam.
-  El sem tudod hinni, hogy milyen boldoggá tettél most. - mosolyogtam rá vidáman és ő is hasonlóan vigyorgott. Mind a ketten boldogok voltunk és ez látszott is rajtunk.

Pár órával később már az ágyamban aludtam. A buli szörnyen kimerített.

9. fejezet

Arminnal

- Miért jöttél velem? - kérdezte értetlenül halkan aztán leült a földre és a hátát a fának döntötte, ami pont ott állt. Előttünk egy kis patak volt.

- Öm.. - így hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak és még picit zavarban is voltam mert azért ez nem volt valami szép, hogy csak úgy el teleportáltam vele. Lassan leültem mellé és felhúztam a két lábam úgy néztem a tavat. - Szóval Nevra olyan durva volt veled és először is szeretnék bocsánatot kérni a nevében is. Másodszor pedig szeretnélek kicsit jobban megismerni. - pillantottam rá mire ő elvigyorodott - De ne értsd félre. Csak hirtelen jött, hogy Nevrának van egy testvére meg aztán alig tudok rólad valamit. - magyarázkodtam ő pedig csak bólintott egyet.

- Értem. Nevra nevében felesleges bocsánatot kérned. Egy ideje már veszekszünk egymással. Kedves tőled, hogy velem jöttél de nincs szükségem a sajnálatra. Persze ha szeretnél akkor beszélgethetünk. - reagált miközben ő is csak épp, hogy rám pillantott. Mind a ketten inkább a tavat szemléltük.

- Sajnálom... - mondtam halkan. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz testvérek. Velünk Miriával semmi gond nincs. Nem is szoktunk veszekedni. Na jó talán Ezarel miatt egy icipicit haragszom rá de nem tudok sokáig haragudni senkire sem. Kivéve ha valami nagyon durvát csinált. Végül halkan elnevettem magam. - Bocsi..tudom, hogy nem kell a sajnálat...De én már csak ilyen vagyok. - mosolyogtam rá és ő is halkan nevetett egyet. - Egyébként min vesztél össze az öcséddel? - kérdeztem rá kíváncsiságból.

- Igazából már nem is emlékszem rá. Már egész kiskorunkban is csak veszekedtünk meg verekedtünk. Sose volt igazán jó kapcsolatunk. Persze kell akkor mindig itt vagyunk egymásnak. - mosolygott rám de annyira komoly volt. Amikor edzettünk egyáltalán nem ilyen volt. Sokkal inkább ellenszenves és hülyülős.

- Olyan komoly vagy. - néztem rá nagy szemekkel - Persze ez nem baj. Csak furcsa ilyennek látni az edzés után. - folytattam halkan ő meg továbbra is csak mosolygott a mondandómon.

- Most négyszemközt vagyunk ilyenkor sokkal komolyabb vagyok. - magyarázta meg

- Értem. - bólintottam - Egyébként te az Árnyék gárdához tartozol? - kérdeztem rá.

- Igen. Most is egy küldetésről jöttem azért ilyen szakadt a ruhám. - fogta meg a pólója alját, ami valóban annyira szakadt volt, hogy a hasából is kilátszott egy kisebb rész...De annyi pont elég volt arra, hogy megállapítsam kocka hasa van. Talán egy picit tovább is néztem, mint kellett volna mivel kacér mosollyal feljebb húzta a pólóját így láthattam a kidolgozott hasát.

- Úgy látom tetszik a látvány. - vigyorgott én meg haloványan elpirulva kaptam félre a szemem.

- Ehehe..Bocs. - motyogtam miközben még mindig oldalra néztem.

- Ugyan így legalább kvittek vagyunk. - húzta le a pólóját a hasára.

- Miért is? - fordultam vissza felé.

- Nem emlékszel? Mikor megjelentem az edzésen és megijesztettelek én is megbámultalak kicsit. - villantott egy fél mosolyt.

- Ja...Tényleg. - helyeseltem aztán az emlék miatt megint csak elpirultam. - Na jó inkább váltsunk témát.

- Hm látom könnyen zavarba jössz. - nevetett rám én meg már erre is pirultan hajtottam le a fejemet így a hajam eltakarta az arcom. - Ez aranyos. - mosolygott mire felnéztem.

- Tényleg? - húztam fel a fél szemöldököm. Nem értem, hogy ez mitől lenne aranyos.

- Tényleg. - mondta komoly hangon miközben mosolygott - Miért nem hiszed el?

- Mert nem értem, hogy mitől lenne ez aranyos. - néztem  rá továbbra is felhúzott szemöldökkel.

- Te olyan lehetetlen vagy. - nevetett fel - Nem tudom megmondani, hogy miért aranyos csak egyszerűen az és kész. - vágta rá.

- Ja oké így már értem. - bólintottam. Szóval megmagyarázhatatlanul aranyos vagyok. Te jó ég ez annyira egoistán hangzott. Egy ideig csak néztünk előre. Én azon gondolkodtam, hogy vajon, hogy érti azt, hogy cuki vagyok? Nem szeretném félreérteni...Bár ha ezen gondolkodom lehet, hogy már sikerült. Ugyan már nem jelent ez semmit csak szimplán aranyosnak tartja ezt a szokásom. Úgy fél perc múlva meguntam ezt is ezért próbáltam valami másra gondolni de hirtelen beugrott Ezarel és Miria képe, amin éppen flörtölnek. Ettől persze már is elkomorodtam. Az egyik kezemmel elkezdtem a földből kitépkedni a füvet. Nem tudom miért csináltam ezt, talán egy rossz szokás de mindig füvet tépkedek ilyenkor. Vajon van köztük valami? Nem, nem hiszem. Vagy még is? Nem nagyon örülnék neki ha kiderülne, hogy összejöttek. Persze jó lenne, hogy az ikertestvérem talál magának valakit...De jó lenne ha nem Ezarelt találná....Mi van? Mostanában valami nagyon rosszul működik bennem. Komolyan olyan, mint ha féltékeny lennék Miriára. De hát nekem nem is tetszik Ezarel. Mik ezek az érzelmek?

- Hé Alexis... - fogta meg a vállam Armin mire feleszméltem és ránéztem - Jól vagy? - kérdezte kicsit aggódva

- Igen, persze. - bólintottam aztán észrevettem, hogy ökölbe szorítottam a kezem, rögtön engedtem a szorításon. Valami tényleg nem oké velem. Lehet, hogy megint elkéne menne ma jósnőhöz, vagy beszélnem kéne Keroval ő megért. Vagy talán el kéne mondanom Mirinek, hogy pár napja ilyen furcsa érzések keringenek bennem? Nem az nem lenne jó. Azt hinné, hogy féltékeny vagyok és ha esetleg tetszik neki Ezarel vagy ilyesmi rosszul érezné magát. Na igen nem vele fogok erről beszélni.

- Már megint elbambultál. - szólalt meg mellettem a fiú, aki már nem fogta a vállam..Furcsa észre sem vettem, hogy levette a kezét.

- Igen...Bocsi. Csak hirtelen sok minden eszembe jutott. - mosolyogtam rá és igyekeztem a teljes figyelmem neki szentelni.

- Semmi baj. Na és min jár az eszed? - fürkészett kíváncsian én pedig picit elpirultam.

- Ööö...Mindegy. Nem lényeges. - de nagyon is lényeges csak ezt nem vele szeretném megbeszélni.

- Hát jó. - hagyott békén a kérdéssel, ezután kínos csend következett, aminek egyáltalán nem örültem. Tulajdonképpen jó Arminnal beszélgetni meg jó fej is csak én vagyok ilyen béna, hogy elbambulok és nem figyelek rá. Persze, hogy így nem tudunk beszélgetni. Picit még csendben voltam aztán beugrott valami.

- A nevemen szólítottál. - mondtam halkan miközben csak előre néztem. Még is honnan tudja a nevemet? Én sose mondtam el neki. Nem létezik, hogy olyan messziről hallotta, hogy Nevra milyen néven szólít.

- Igen, és? - fordította felém a fejét így láthattam értetlen arckifejezését. - Hogy szólítsalak ha ne a neveden? - kérdezte felhúzott szemöldökkel...Oké kicsit rosszul fogalmaztam meg a dolgot. De akkor is még is kitől tudja a nevemet?

- Úgy értettem, hogy tudod a nevemet...Pedig én nem mondtam el. - néztem ezúttal már rá. Még mindig értetlenül nézett. Most nem érti a kérdést vagy játssza a hülyét? - Honnan tudod a nevem? - tettem fel a konkrét kérdést hát ha így már tud válaszolni.

- Ezt most komolyan kérdezed? - válaszolt a kérdésre kérdéssel.

- Már miért ne kérdezném komolyan? - tettem fel a következő kérdést és még a szemöldököm is felhúztam hozzá. Erre ő hangosan felnevetett. - Ezen mi olyan vicces? - kérdeztem picit hisztérikusan mert már felhúzta az agyam. Nem értek semmit ez már idegesít. Az előbb még ő volt a sík hülye de kezdem úgy érezni, hogy én vagyok az.

- Bocs. - nevetett még mindig - De vicces, hogy nem is tudod milyen híresek vagytok Miriával. - törölgette a könnyeit.

- Híresek? - néztem rá nagy szemekkel ő pedig elkomolyodott.

- Igen..Mindenki tudja a neveteket. Mindenről tudunk. - válaszolt. Eddig is tudtam, hogy nem lesz egyszerű úgy itt lenni, hogy tudják kik a szüleim..De sosem gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz lesz. Ezek szerint mindenki tud rólunk mindent. Azért ez nem túl jó. Mindig is szerettem volna híres lenni. Mondhatjuk úgy, hogy soha se volt túl sok barátom. De azt hiszem inkább maradnék átlagos. Kicsit ijesztő a tény, hogy itt szinte mindenki tudja a nevem.

- Az a minden mit takar? - tettem fel félénken a kérdést. Vajon azt is tudják, hogy hány éves vagyok? Vagy, hogy mikor jöttem ide? Hogy melyik gárdához tartozok? Lehet, hogy még a fejembe is belelátnak...Na jó az nem lenne túl jó. Főleg, hogy mostanában más sincs a fejemben, mint Ezarel. Bár nem is értem, hogy miért mikor semmit sem érzek a fiú iránt.

- Nyugi nem tudnak a gondolataidban olvasni. Szóval nem sok mindent csak azt, amit elmondanak nekik. Például, hogy ti vagytok a kiválasztottak, 17 évesek vagytok. A szüleitek nevét és korát, hogy melyik gárdába tartoztok meg ilyesmik. - válaszolt mosolyogva én meg kikerekedett szemekkel néztem rá. Most válaszolt a kérdéseimre pedig fel se tettem őket.

- Most én pont arra gondoltam, hogy tudnak-e olvasni a gondolataimban. - néztem Armint és eléggé kivoltam akadva. Honnan tudta ezt? Most akkor ő tud gondolatban olvasni?

- Tudom. Az előbb mikor elbambultál egy fiún járt az eszed. - mondta nevetve én meg eltátottam a számat. Na ne...Persze..Én ezt nem hiszem el. - Na mi van beletrafáltam? - kérdezte vigyorogva én meg lehajtottam a fejem ezzel is elrejtve a lángvörös arcomat. Te jó ég...ez nagyon ciki. Istenem ilyenkor miért nem tudok bekamuzni valamit vagy ilyesmi? Ha valaki kimondja az igazat már nem tudok hazudni. Olyan béna vagyok. Éreztem, hogy a vállamra teszi a kezét megint.

- Hé. Nem baj ha fiúkon jár az eszed. Ez tök normális. - mosolygott rám én pedig pont láttam mikor félszemmel rápillantottam. Ez még mindig rémesen ciki. Kár volt vele jönnöm. Na jó azért nem mert ezt az oldalát is megismertem. De akkor is neki nem kéne ilyeneket tudni. Egyébként is még én se tudom mi van velem. Már csak az hiányzik, hogy ő is összezavarjon.

- Nyugi én nem mondok senkinek semmit. De ha szeretnél akkor velem beszélhetsz erről. - sóhajtott de éreztem rajta, hogy komolyan gondolja. Kezdett visszatérni az eredeti arcszínem és így már rá mertem nézni.

- Oké...Köszi. - motyogtam - De ugye nem vagy gondolat olvasó? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért.

- Nem. - nevetett rám. Ezután még kicsit tárgyaltunk rólam is. Mármint nem sokáig csak annyit, hogy mit csinált mielőtt ide jöttem, hogy mikor tudtam meg és hasonlók. Már kicsit be is sötétedett mikor befejeztük a beszélgetést így felajánlotta, hogy elkísér a főparancsnokságra úgy is arra van dolga. Természetesen elfogadtam. Hamarosan már a szobámban voltam ahol Shadowal foglalkoztam majd a fáradtságtól lassan elaludtam.

8. fejezet

Evans testvérek

Korán reggel kellett felkelnünk, mert még tegnap megtudtuk, hogy ma reggel kezdődnek az edzések. Ha minden igaz, akkor a kiképezésünket és az erőnk feltámasztásához szükséges dolgokat még kicsit később fogjuk megcsinálni. Ezen a héten csak a gárdás edzés lesz a fontos, de a jövő héttől két naponta a kiképzést is megkezdjük. Nevra azt mondta, hogy ha elég tanulékonyak vagyunk gyorsan fogunk végezni. 

Miriával éppen a nagyterem felé sétáltunk ahol Nevra már várt minket. Köszöntünk egymásnak aztán elindultunk az udvarra ahol edzeni tudunk. 

- Ma egy megtévesztő varázslatot kell megtanulnotok. - kezdett bele. Nevra mindig is komolyabb volt edzés közben persze néha voltak perverz megnyilvánulásai, de egészen elnézhető mértékben...Mármint hozzá képest. - Megtéveszteni többféle képen is lehet az ellenséget. Mindegyik módot meg fogom nektek tanítani. Az első a sokszorozódás lesz. Ez azt jelenti, hogy leklónozzátok magatokat. Ehhez csak koncentrálni kell és elképzelni, hogy mellettetek áll egy klónotok vagy úgy is lehet, hogy ráösszpontosítotok valamire például egy fára és odaképzelitek magatokat így ott is megjelenik belőletek egy klón. A klónok képesek harcolni, de nagyon gyengék. Kezdjük azzal, hogy ha mondjuk egy fa helyére klónozod magad akkor úgy, mond a fa veszi fel a te alakodat. Ez pedig azt jelenti, hogy az tényleg csak megtévesztés, mert ha tárgyra vagy mozgás képtelen dologra klónozzátok magatokat nem lesz képes se a harcra, se a mozgásra így egy ütéssel el lehet tüntetni. Viszont ha szimplán klónozzátok magatokat a klónotok képes lesz harcolni magától is és úgy is, hogy parancsoltok neki. - Nevra csak mondta és mondta mi meg alig értettünk belőle valamit legalább is én kicsit nehezen fogtam fel a dolgokat. Ez lehet, hogy azért van mert a fiú érthetetlenül magyaráz vagy csak egyszerűen nekem ilyen lassú a felfogásom. - A szimpla klónok 5 támadást mindenképpen kibírnak de maximum 15-öt. Viszont ha egyszerre csináltok, mondjuk három klónt jelentősen csökken a támadás bírásuk, mert szétoszlik az erőtök, amivel létrehoztátok őket. Tehát ha két klónt csináltok maximum 10 támadásig bírják, ha hármat 8 támadásig és így tovább. Viszont három klón könnyebben megtud támadni egy ellenfelet és jobban letudja gyengíteni, mint egy. Eddig világos? Mert akkor mutatom gyakorlatban. - kérdezett rá mi pedig bólogattunk...Bár ennek körülbelül a felét értettem és a számokra már nem teljesen emlékszem. De azt hiszem az a lényeg, hogy minél több a klón annál kisebb az ütés tűrő képességük. A fiú egy ideje csak állt és nézett előre.

- Szóval? Mikor akarod megmutatni végre? - kérdezte Miria mert már egy ideje csak állunk ott és semmit se csinálunk. Nevra idegesen a testvéremre pillantott és tovább nézett a hátunk mögé. Nem értettem, hogy mit csinál. Talán most összpontosít egy fára vagy valamire. Hátranéztem és megláttam, hogy van ott egy fiú vagy inkább férfi, aki áll egy helyben mozdulatlanul és minket néz. Jóval messzebb volt tőlünk. Visszanéztem Nevrára, aki továbbra is idegesen próbálkozott.

- Nevra van valami baj? - kérdeztem rá végül kicsit aggódva mert a fiú csak koncentrált és látszott rajta, hogy van valami gond. Rám is hasonlóan pillantott, mint az előbb Miriára aztán végül lehajtotta a fejét. - Nevra? - léptem közelebb hozzá, de ő azt mondta, hogy hagyjam békén. Erre már az ikertestvérem is közelebb lépett hozzá.

- Neked még is mi bajod? Úgy volt, hogy edzünk nem? De e helyett itt álldogálunk, veled van valami és mikor megkérdezzük, hogy mi a baj csak játszod a sértődöttet. Elmondanád végre, hogy mi a bajod? - emelte fel kicsit a végére a hangját. Egyetértettem vele bár talán én nem lettem volna ilyen durva..Na jó ez nem volt még annyira durva de én még ennyire se lettem volna az. Nevra csak lehajtott fejjel állt ott és mikor lehajoltam hozzá láttam, hogy elpirult, inkább kiegyenesedtem. Miria picit már ideges volt mivel a fekete hajú csak nem szólt semmit. Pár másodperc múlva testvérem már vette a levegőt, hogy ismét letojja a fiút mire az végre kiegyenesedett és ránézett a lányra.

- Nem megy. - mondta ki egyszerűen de kicsit halkabban.

- Mi nem megy? - néztünk rá mind a ketten értetlenül.

- Ez a baj. Nem megy a klónozás. Vagy is általában megy de most valahogy nem. - hadarta el szomorkásan aztán elnézett a vállam felett és elkomorodott. A testvéremmel hátranéztünk de megint csak az a fiú állt ott, aki előbb.

- Ki az a fiú? - tette fel a kérdést mindenféle köntörfalazás nélkül. Nevra csak sóhajtott egyet.

- Az most mindegy. Inkább megpróbálom még egyszer. - mondta és már el is kezdett egy közeli fára koncentrálni.

- Nem mindegy. - vágta rá Miria én meg ránéztem és megráztam a fejem. Most inkább hagyni kéne ezzel a dologgal. Lehet, hogy miatta nem megy neki de egyértelműen kerüli a témát szóval kicsit hanyagolni kéne. Főleg, hogy éppen edzenünk kéne. Természetesen én is kíváncsi vagyok arra, hogy ki az a fiú. Nevrát figyeltem ahogyan koncentrál. Ezúttal már úgy tűnt, hogy sikerülni fog. Valószínűleg még jobban próbálkozott, hogy véletlenül se kelljen Miria kérdésére választ adnia. Ezúttal sikerült is. Megjelent Nevrából még egy. Ez egyébként tök jól néz ki. Mikor a fiú látta, hogy sikerült neki a klónozás sokkal magabiztosabban fordult felénk.

- Na szóval ez egy mozgás képtelen dologra lett klónozva. Vagy is ha megütöm eltűnik. - mondta aztán közelebb ment a klónjához és megütötte így az egy füstfelhővel el is tűnt. Én csak bólogattam már kezdtem érteni.

- Most próbáljátok meg ti is. - utasított minket mire Miria már kezdett is koncentrálni persze neki gyorsan sikerült. Én még bajlódtam a dologgal. Nem tudtam rendesen figyelni, mert a távolban lévő fiú lekötötte a figyelmem egy részét. Csak akkor eszméltem fel mikor Nevra már mellettem állt és a vállamra tette a kezét. Ekkor rápillantottam.

- Ne vonja el semmi a figyelmed! - mondta halkan de még is parancsolóan. Megfogta az alkarom és felemelte a kezem, majd a fára mutatott vele. - Most koncentrálj! - mondta én pedig ráhallgatva a fára összpontosítottam. Pár másodperc múlva megjelent ott az alakom. - Látod ha rendesen koncentrálsz sokkal gyorsabban és könnyebben meg van. - mosolygott rám haloványan aztán odébb állt és kettőnkre nézett. - Nos a ráklónozással meg volnánk. Most jöjjön a szimpla. Ez már nehezebb lesz. De először. - kezdte aztán a kezét a két klón felé emelte, majd a kezéből kiszállt vagy is inkább kilőtt egy fekete golyót, ami átment a klónokon ezzel eltüntetve őket. Én eltátottam a számat de szerintem Miriának is hasonló reakciója volt.

- Szóval mutatom a szimpla klónozást. - jelentette ki és már koncentrálni is kezdett. Láttam, hogy mellette halványan kirajzolódik a klón de végül eltűnt. Ekkor a távolból hangos nevetést hallottunk. De mire hátranéztünk nem volt ott senki még az a fiú sem. De ahogy visszafordultam megláttam egy alakot és még ki se tudtam venni, hogy ki az mert megijesztett. Az az csak annyit mondott, hogy "bú" de én már ettől is megijedtem és hátrébb is léptem. Ő meg egyszerűen elnevette magát.

- Hű, valaki elég ijedős. - mért végig és azt hiszem az idomaim egy kicsit jobban is megnézte, mint kellett volna. Barna haja volt, ami elől két oldalt hosszabbra volt hagyva. A szemei is barnák voltak, akarom mondani az egyik mert a másikat szemfedő takarta. Az öltözéke egész átlagos volt. Egy szakadt zöld póló, fekete nadrág és egy érdekes kardigán vagy nem is tudom minek nevezzem. Lényegében az is szakadt volt rajta. Az arcán sunyi mosoly ékeskedett.

- Na mi van elvitte a cica a nyelveteket? - kérdezte aztán Nevrára nézett, aki rögtön rákiáltott.

- Minek jöttél ide? Éppen edzést tartok. - mondta gorombán fennhangon. Mi baja lett így hirtelen? Olyan, mint ha ismernék egymást. Bár most jobban megnézem őket egészen hasonlítanak legalább is az mindenképpen közös bennük, hogy mindkettejüknek van szemfedője.

- Na. - húzta el a szót - Be sem mutatsz a tanítványaidnak vagy inkább mondjam úgy, hogy kis barátnőidnek? - kérdezte az ismeretlen fiú.

- Azért mert az edzés kellős közepén vagyunk. - vágta rá továbbra is felemelve a hangját Nevra

- Ugyan már, ha te tanítod őket az edzés kellős közepén lesztek még holnap is. - öltötte ki a nyelvét a barna hajú. Ezeknek meg mi baja van most? Nevra kicsit elpirult és látszott rajta, hogy nem tetszik neki ennek a fiúnak a hangneme. - Egyébként is itt papolsz neki ka koncentrálásról mikor te sem koncentrálsz normálisan. - nevette ki a fiút. - Miattam nem tudsz koncentrálni ugye? Valld csak be. - nézett a fekete hajú szemébe.

- Pff..De, hogy is. - mondta miközben farkas szemet néztek.

- Befejeznétek végre? - üvöltött rájuk Miria mire mind a két fiú ránézett a lányra. Nevra pedig lehajtotta a fejét. Úgy tűnik a testvéremnek már elege volt a vitázásból. Bár az igazat megvallva nekem is. Nem is értem, hogy mi bajuk van.

- Ó persze bocs.- mondta a barna hajú aztán ránézett a fekete hajúra végül elmosolyodott és felénk fordult. - Armin Evans a nevem. Én vagyok Nevra bántja. - kezdett el bemutatkozni egész normális hangnemben nekem pedig ismételten leesett az állam. Nevrának van testvére? Nevrának Evans a vezetékneve? Ők miért szemfedősek? Minden családtagjuk szemfedős? Csomó kérdés vetődött fel hirtelen bennem de ezek tényleg érdekeltek. Miria is hasonlóan meglepődött. Azért erre nem számítottam.

- Nevra miért nem mondtad soha, hogy van egy testvéred? - kérdezett rá Miria. Nevra meg a homlokára csapott.

- Mert sose kérdeztétek. Na de ez most mindegy. Armin most már elhúzhatsz. Kösz a látogatást. - mondta álmosollyal Nevra de testvére egyszerűen elnevette magát.

- Eszem ágában  sincs. Ha már itt vagyok megmutatom a hölgyeknek, hogy hogyan is kell klónozni. - mosolygott a lehető legkedvesebben Armin bár eléggé álszent mosoly volt az.

- Ch..Mutasd. - mondta halkan Nevra. Bátyja pedig bólintott egyet és már el is kezdett összpontosítani. Alig telt el pár másodperc már meg is jelent egy klón a fiú mellett. 

- Lényegében ugyan úgy kell, mint amikor fára klónoztok csak itt magatok mellé kell összpontosítani. - mosolygott ránk. Így olyan más volt sokkal kedvesebbnek tűnt de azért még láttam ahogyan küldd Nevrának egy kissé lenéző mosolyt. - Most ti jöttök. - mondta a barna hajú mi meg már csináltuk is. Azért még hallottuk, hogy halkan veszekednek még egy kicsit.

- Ez az én edzőórám. Itt te ne parancsolgass senkinek. - suttogta a fekete hajú.

- Bocs, de ha neked nem megy valakinek meg kell tanítani nekik a dolgokat. - kacsintott de hangja nem túl kedves volt persze végig mosolygott. Valószínűleg élvezte, hogy neki megy valami olyasmi, ami a testvérének nem. Azt hiszem ez lenne a testvérek közötti rivalizálás. Nekem egész gyorsan sikerült egy klónt varázsolnom magam mellé. Viszont ezúttal Miriának gyűlt meg a baja a klónozással és ezt nem csak én vettem észre ha nem Armin is. A fiú rögtön odament a lányhoz és megfogta a derekát a másik kezével pedig felemelte a testvérem kezét. 

- Csukd be a szemed és képzeld oda magad! - utasította persze nem durván. Láttam Mirián, hogy cseppet sem tetszett neki a helyzet.

- Miért kell fogdosni is ahhoz, hogy menjen neki? - kérdezte kicsit ingerülten Nevra miközben odament Arminhoz és elrántotta a lánytól.

- Ugyan már. Az előbb te is megfogtad Alexist. - Mi? Ő meg honnan tudja a nevemet?

- De nem a derekánál. - vágott vissza Armin én pedig csak néztem őket végül odamentem Miriához és segítettem neki én. Így már sikerült is csinálnia egy klónt. Eközben a fiúk még mindig veszekedtek. Ahogy láttam Miri picit el is pirult ugyan is Nevra egyértelműen az ő pártját fogta. Végül villantott egy gonosz mosolyt és a klónját ráküldte Arminra, hogy kicsit adjon neki. A fiút természetesen a gyengepontján támadta meg a klón ezért egy kicsit le is bénult.

- Te meg mit csinálsz? - förmedt Armin a lányra.

- Csak megmutatom, hogy kivel szórakozz. - vágta rá széles mosollyal az arcán én meg akaratom ellenére is elnevettem magam. Kezdem megszokni, hogy Miria ilyen. Nevra is mosolyogva nézte a jelenetet.

- Azt hiszem már senki sem lát itt szívesen Armin szóval jobb lenne ha most el is tűnnél. - vigyorgott rá a fiúra, aki éppen akkor győzte le Miria klónját.

- Pff..Megyek is. - mondta és felemelte a kezét gondolom, hogy el teleportálja magát vagy eltűnjön.

- Egyébként vége az edzésnek? - kérdeztem rá mire Nevra bólintott. Erre gyorsan eltűntem és megérintettem Armin vállát, hogy én is el teleportálódjak vele. Az udvar másik részében voltunk mikor kinyitottam a szemem. A fiú értetlenül nézett rám én pedig haloványan és kissé zavartan elmosolyodtam

7. fejezet

Mi van velem?

Mikor kinyitottam a szemem a testvéremet láttam magam mellett, aki már jó reggelt is kívánt.

- Jó reggelt neked is! - viszonoztam. Most nem álmodtam semmit de ez még mindig jobb, mint ha rémálmom lenne.

- Hogy aludtál? - kérdezte Miria

- Jól...Köszönöm, hogy végig itt voltál velem. - néztem rá hálásan. Tényleg jó érzés volt tudni, hogy itt van velem. 

- Nincs mit. Ez a testvérek dolga. - válaszolt én pedig elmosolyodtam. Kicsit még feküdtünk aztán Miria átöltözött, majd a hajával kezdett babrálni, ami megjegyzem kiengedve még hosszabb és szebb volt.

- Gyönyörű hajad van. - mondtam ki, amit gondolok. - Ömm...Kifésülhetem és befonhatom én? - kérdeztem rá kicsit félénken de mosolyogva. Komolyan olyan szép haja van én meg amúgy is szeretek fonni meg ilyesmik. Ikertestvérem meglepődötten bólintott, majd odaadta nekem a fésűt én pedig neki láttam a haja megcsinálásának.
- Nagyon hosszú a hajd. Olyan gyönyörű. - szemléltem meg közelebbről a haját. Fénylett, dús volt és vastag szálú. Bár ebben a világban nekem is szebb volt a hajam, mint valójában. De az ő haja akkor is nagyon szép volt. Szívesen elfogadtam volna bár lehet, hogy nekem ez egy kicsit hosszú lenne.
- Tudod, amikor ide jöttem nem volt ilyen hosszú. Kábé épp hogy leért a hátam közepéig. – mesélte. – Meg hát akkor inkább barna volt, mint szőke. Csak, aztán amikor ide érkeztem fokozatosan kiszőkült a hajam. 
- Az én hajam is barna volt eredetileg. - jegyeztem meg mosolyogva. 

-     - Tudod mi az érdekes? – kérdezte

-     - Nem. Mi? – néztem rá kíváncsian, miközben elkezdtem befonni a haját.

-    - Az, hogy bár ikrek vagyunk még is különbözünk. Például én nagyszájú vagyok, de te, ahogy elnézem inkább félénk vagy. Nekem szürke a szemem, neked pedig kék. De azt hiszem, ez pont így a jó. – mosolygott rám. – Hiszen így kiegészítjük egymást. - mondta. Oké igaz, hogy félénk vagyok de azárt én is sokszor szólok vissza megy ilyesmik szóval ez nem teljesen igaz..

- Nekem sose volt testvérem, de örülök, hogy te lettél az! – mondtam őszintén, mire meglepődött.

- Én is örülök. – mosolygott újra. – Mond, csak van kedved egy kis tréfához? – kérdezte ravaszul mosolyogva. Egy picit féltem, hogy mire gondol mert hát nem szerettem volna bajba keveredni..De végül kíváncsiságból belementem a dologba. Bár lehet, hogy nem kellett volna.
Nem sokkal ezután már Ezarel laborja felé tartottunk.
- Biztos vagy benne, hogy nem lesz baj? - kérdeztem mivel éppen betörtünk. Kezdett már most bűntudatom lenni pedig még nem is csináltam úgy igazán semmi rosszat. 
- Nyugi, már profi vagyok a lopakodásban. - mosolygott rám.
- Hát azt remélem is. - mondtam halkan. Oké tény, hogy szeretek néha ilyen rossz dolgokat csinálni például kémkedni. De ez most nem az én ügyem na meg most nem otthon vagyok. Remélem, hogy nem fognak nagyon megharagudni. 
- Amúgy is mire észreveszi, mi már távol vagyunk! Bízz bennem! - kacsintott én pedig aprót bólintottam. Kicsit megnyugodtam de tudtam, hogy előbb vagy utóbb úgy is lefogunk bukni. 
- De mi lesz, ha Miiko dühös lesz? - jutott eszembe hirtelen a rókalány...Na őt aztán nem akarom magamra haragítani. Úgy tűnt, hogy Miria nem igazán törődik Miikoval mert csak legyintett egyet.
- A hárpia már az első pillanattól kezdve pikkelt rám és állandóan börtönbe akart dugni. - fintorgott aztán inkább gyorsan neki láttott a munkának, amiért eredetileg jöttünk.  Jaj ebből még baj lesz. 
- Gyorsan spuri. - mondta mikor végzett. Ki is rohantunk onnan. - Most jöhet Nevra. - dörzsölte össze a tenyerét én pedig már tényleg kezdtem sajnálni a fiúkat. Sajnos nem ismerem Miria teljes tervét csak azt tudom, hogy most valamit Drago, Miria állata elfog lopni innen..
- Miért érzem úgy, hogy ebből baj lesz? - kérdeztem aggódva. Azért lopni nem szép dolog na meg ki tudja, hogy mi lesz Ezarellel a löttyök miatt..Ahj nem akarom, hogy baja essen.
- Nyugi, ha velem leszel megtanulod megúszni a balhékat. - mosolygott rám aztán elértük Nevra szobáját ahová Miria simán benyitott. Én kicsit félénken lépkedtem be utána. Miközben Miria a fiú állatát hipnotizálta vagy nem is tudom mit csinált vele Drago ellopot egy kis dobozt. A testvérem kiadta az utasítást a Corkojának mi pedig eltűntünk. Pontosabban elvégeztük a dolgunkat és mehettünk ahova akartunk. Én megkerestem Kerot és a kiképzésről faggattam meg az itteni állatokról mert valljuk be még a saját Corkomról sem tudok sok mindent azon kívül, hogy mivel táplálkozik és, hogy hogyan néz ki. Sokat mesélt nekem sok féle állatról. Nem mondom, hogy mindent megjegyeztem mert tulajdonképpen, mikor kijöttem a könyvtárból már a mondandója felére se emlékeztem. Végig azon agyaltam, hogy ne legyen semmi baj a fiúkkal. Tudom, hogy bosszút álltunk..az az csak Miria. De akkor is nem lenne jó ha bajuk esne vagy ilyesmi. Míg leértem a nagyterembe viszonylag sikerült megnyugtatni magam. Éppen a bal folyosó felé tartottam mikor megláttam Miriát és Ezarelt...El sem akartam hinni, amit látok. Gyorsan megálltam az ajtóban és onnan leskelődtem, hogy mit csinálnak. Megjegyzem úgy 6-7 méterre voltak tőlem de néhány beszédfoszlányt így is hallottam. Olyan volt, mint ha Miria flörtölne a fiúval. Ez olyan rossz érzést keltett bennem. Nem is értettem mi történik pontosan. Először megszivattuk őket most meg már be akar vágódni nála? Kicsit csalódott vagyok meg rosszul is esik, amit művelnek. Látszólag Ezarel még vevő is arra, amit Miria csinál. Beharaptam az alsó ajkam és próbáltam a leghihetőbb magyarázatott megtalálni a dologra de valahogy nem sikerült. Ez egyszerűen az volt, aminek látszott...El is fordultam az ajtótól, nem volt kedvem tovább nézni ahogyan flörtölnek. Olyan rossz érzés volt, mint ha csalódott lennék. Bár nem igazán értem, hogy mi bajom van hirtelen. Csak egyszerűen nem jó nézni őket. Pff azt hiszem meghülyültem. Na mindegy nem értem magamat.
Végül a hosszabb úton jutottam el a szobámba ahol csak ledőltem az ágyra. Semmihez se akartam csinálni. Hirtelen minden életkedvem elment.

6. fejezet

Rémálom vagy látomás

Mivel már egy ideje bámult az a nő én inkább közelebb húzódtam Miriához. Végül megszólalt a jósnő:

- Wright ikrek. Ezek szerint elérkezett az idő. – mondta és hirtelen transzba esett és elkezdett mormolni. - Ha a fény és a sötétség találkozik, az árnyak mozgolódni kezdenek. Új háború jő el, amely a kristályért és a kiválasztottakért folyik. Csak együtt teremthetnek békét, mert nincs fény árnyék nélkül, nincs egy fél nélkül! – a végét már kiáltotta. Ekkor furcsa fények jelentek meg vagy nem is tudom minek nevezzem őket. Az egyik gomolyag fénylett és világos színű volt, míg a másik sötét és egyáltalán nem fénylett. Azt hiszem ez akarta jelenteni a fényet és a sötétséget. A fény belém szállt, a sötétség pedig Miriába. De ekkor még nem volt vége. Belül nagyon furcsa érzést éreztem aztán hirtelen a fény egy kisebb része távozott a testemből ugyanígy Miriánál a sötétség. Ami pedig kettőnk testéből szállt ki a másikban talált helyet. Meg voltam ijedve. Nem értettem mi történik. Próbáltam komoly lenni és felfogni ép ésszel, hogy most még is mi történt. Valószínűleg ezzel tudhattuk meg, hogy melyikünk a fény és melyikünk a sötétség. Hirtelen elsötétült előttem minden majd egy csatatéren találtam magam. Vala, hogy minden más volt. Láttam a főparancsnokságot de szinte teljesen más, hogy nézett ki, mint most. Kiabálást hallottam...Később pedig sikoltásokat, nyögéseket. A hangok irányába futottam és megláttam két ember, egy férfit és egy nőt. A nőnek hosszú göndör szőke haja volt, mely copfba volt hátrafogva, hogy ne zavarja, a szemei szürkén csillogtak. Egy kissé kivágott testhez álló póló volt rajta és egy hasonló nadrág, mint az enyém. A férfinek szőkés barna haja volt, ami kék szemeibe hullott. Öltözetében a kék és a piros keveredett. Sötét kék csuklyája takarta egy ugyanilyen színű nadrágját és vörös pólóját, ami itt-ott szakadt volt. Annyira ismerősek voltak komolyan a szüleimre emlékeztettek. Kicsit közelebb mentem hozzájuk és úgy már tudtam, hogy valóban ők a szüleim. Pár pillanat múlva láttam őket, amint neki rohannak a templomos tömegnek. Valami olyasmit hallottam még az előbb, hogy az erősítés már érkezik de az időt húzni kéne. Láttam ahogyan csak ketten megrohanják a legalább ötven főből álló templomos csapatot. Egyértelmű volt, hogy nem jutnak sokra. De úgy tűnt, hogy az akaratuk és erejük nagyobb volt. Apa először tűzgolyókat formált a kezével, amiket a templomosok közé dobott ez többnyire megzavarta a csapatukat. Ekkor pedig anya egymás ellen fordította őket. Igen anya az Anabelle ághoz tartozik és kicsit apa is. Értem már, hogy hogyan lehet használni ezt az erőt. Így könnyen megzavarják őket és pár emberrel le is számolnak. Hihetetlen volt így külső szemlélőként nézni a csatát. Először is szörnyű volt látni, hogy harcolnak, a sok vért és hallani azokat a fájdalmas nyögéseket. De viszont a szüleimet jó volt látni. Hihetetlenül harcolnak. Tetteik elsőre értelmetlennek tűnnek de valójában nagyon is van értelmük. Nem beszéltek egymással csak belerohantak a harcba de még is, mint ha minden egyes lépésük ki lenne dolgozva. Jó volt így látni őket. Tényleg hirtelen jó érzés fogott el...Büszke voltam rájuk. Már a templomosok felét legyőzték de egyértelműen látszott rajtuk, hogy nem bírják sokáig de nem adták fel. Csinálták, amíg csak bírták. Végül már csak páran maradtak, akikkel közel harcban igyekeztek leszámolni. Eközben az erősítés sehol... Éppen sikerült megölniük őket mikor jött az erősítés csak nem hozzánk...Még több templomos érkezett. Hihetetlen, hogy hány templomossal számoltak le csak így ketten. Tényleg nagyon erősek voltak. De már egyértelműen látszott rajtuk, hogy nem bírják sokáig. De még a másik csapattal is felvették a harcot. A szemeim könnybe lábadtak. Hihetetlen, hogy mennyire kitartóak én meg még megölni is félek valakit...Lassan könnycseppek gördültek le az arcomon de végig figyeltem ahogyan harcolnak. Gyorsak, pontosak és összehangoltak. Láttam, hogy még mindig jönnek a templomosok de ők nem menekülnek csak harcolnak tovább. Jelentősen sok ellenfelet öltek meg de láttam ahogyan anyukám összerogy, apa pedig a nevét kiabálja miközben próbál harcolni a templomosokkal. Odafutottam anyuhoz és próbáltam megölelni vagy csak hozzáérni de nem ment. Pontosan előttem szúrta le egy templomos.

- Ne! - kiáltottam miközben patakokban folytak a könnyeim. Apa pedig nem tudott már rendesen harcolni a fájdalomtól, amit anya halála okozott. Lassan őt is leszúrták én pedig csak sírtam és sírtam. Ám ekkor  hirtelen mikor kinyitottam a szemem megint egy csatatéren voltam de most a hely sokkal jobban hasonlított ahhoz, amilyen most valójában..Akkor az előbb én a múltat láttam? A szüleim így haltak volna meg? Bár ne láttam volna...Annyira rossz volt. Most meg megint egy harcmezőre csöppentem de ezúttal magamat is láttam ahogyan harcolok. Éreztem magamban, hogy félek, hogy nem akarok harcolni még is csináltam mert tudtam, hogy kellett...Furcsa volt kívülről látni magamat. Minden egyes barátomat láttam, akik ott harcoltak. Még Ezarel is viaskodott egy templomossal pedig neki nem a harcolás lenne a dolga...Ennyire rossz lenne a helyzet, hogy már az alkimistásoknak is harcolni kell? Már egy ideje ment a véres küzdelem mikor hirtelen hallottam egy nyögést mögülem. Azonnal hátrafordultam és megláttam Ezarelt, amint a földre kényszeríti két templomos. A szemeim kikerekedtek és akadozva vettem a levegőt. Nem, nem ölhetik meg. Láttam, ahogyan a harcoló énem is észreveszi, ami történik és rögtön megy segíteni miközben Nevráéknak kiabál de mire odaér már késő..Ne, ne, nem. Ezarel meghalt. Ez ugye nem valóság. Ez csak egy hülye álom igaz? Ismét sírni kezdtem. Lerogytam a földre és úgy zokogtam tovább...Nem akarom ezt. Nem akarok harcot. Elfogom veszíteni a legjobb barátaimat és mindenkit, aki fontos nekem. Mikor felpillantottam láttam, ahogyan Nevra is a földre hull és már nem kel fel. Eltakartam a szemem miközben sírtam és féltem. Annyira tehetetlennek és hirtelen magányosnak is éreztem magam. Ez az érzés egyszerűen szörnyű volt. Tudtam, hogy nem tehetek semmit, hogy a templomosok győznek, hogy, akik most itt elestek többet már nem kelnek fel a földről. Szörnyű..Mind ezt tudni. A barátaimat egyszerre elveszítem, a szüleim se élnek már, mindenki meghal, és ehhez még jön az is, hogy a haláluk hiábavaló mert a templomosok nyernek. Nem akarok harcot, nem akarom ezt...Mindenki meghal körülöttem. Nem akarok egyedül maradni.

- Nem! - kiáltottam fel mikor hirtelen kinyitottam a szemem. Miria szobájában voltam, de ezt először fel se tudtam fogni mert rögtön beugrottak a képek, amiket az előbb láttam. Folyamatosan sírtam és alig tudtam leállni.

- Ne sírj! Nincs semmi baj, csak álmodtál. - nyugtatgatott a testvérem miközben magához ölelt és a hajamat simogatta. Még csak ma ismertem meg de már is olyan, mint ha évek óta együtt lennénk, mint ha már most átlátnék rajta. 

- Olyan szörnyű volt. - karoltam át őt és sírtam tovább.

- Most már vége van. Nem történt meg. - suttogta.  Legalább így már abban biztos vagyok, hogy csak egy álom volt..Remélem, hogy soha se történik meg. Lehet, hogy el kéne mondanom valakinek, mert azt szokták mondani, hogy azok az álmok, amiket nem mesélnek el valóra válnak.

Úgy fél óra múlva sikerült megnyugodnom, de a sírás úgy lefárasztott, hogy el is aludtam. De ezúttal már sokkal jobb álmom volt. 

1000 kattintás

Sziasztok!

A bejegyzés címe gondolom árulkodó volt. Szóval hű...Nem gondoltam volna, hogy viszonylag ilyen gyorsan meg lesz az 1000 kattintás. Ez nekem hatalmas sikernek számít mivel a többi fanfiction között szerintem elveszik az enyém. 

Először is nagyon köszönöm az olvasóimnak, hogy rendszeresen követték a blogot és legtöbbször megjegyzéseket is írtak. Örülök, hogy sikerült ezt elérnem mert az 1000 nem egy kis szám. Ez a kis bejegyzés csak egy köszönet nyilvánítás lenne. El sem tudjátok képzelni, hogy mit éreztem amikor láttam, hogy már ennyiszer rákattintottatok a blogra. 

Remélem, hogy a későbbiekben is követitek a történetet, illetve írtok valamilyen úton, módon véleményt az érkező fejezetekről. 

Köszönöm, hogy feldobtátok ezzel ezt az eredetileg unalmasnak induló napot. :)